A pályázati kiírás célja a Romániában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, sokoldalú kapcsolatai ápolásának, fejlesztésének előmozdítása, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által. A kiírás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására kíván ösztönözni, az e célokat tükröző pályázatok támogatásával.
A pályázati kiírás tárgya a határon túli magyar közösségfejlesztésben, a magyar anyanyelvű kultúra értékeinek megőrzésében, átadásában, és a magyar nyelvű oktatás fejlesztését elősegítő programok megvalósításában szerepet vállaló romániai székhelyű szervezetek és intézmények működésének és beruházásának támogatása.
Megvalósítási időszak: 2021. március 1. – 2022. február 28.
A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2021. május 3.
Benyújtási határidő: 2021. július 2. 12.00 óra (közép-európai idő szerint).
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK:
Elérhetőség: https://bgazrt.hu/kulhoni-
Külhoni ifjúsági szervezetek működésének, eszközbeszerzésének, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás.
Jelen pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az ifjúsági közösségek támogatása által. Jelenpályázati kiírás a Magyarország határain kívül élő fiatal korosztály közösségépítő tevékenységét, eszközbeszerzését, valamint közösségteremtő programjainak, rendezvényeinek megvalósítását szeretné ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.
A pályázatra vonatkozó határidők:
Megvalósítási időszak: 2025. január 1. és 2026. április 15. között
A pályázat benyújtásának kezdő napja: 2025. április 17.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. május 8. 14:00 óra (közép-európai idő szerint).
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR online felületén, mely elérhető: a https://nir.bgazrt.hu oldalon.
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUM:
Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása. A pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése.
A pályázat benyújtásának kezdő napja: 2025. április 4.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. április 28. 14:00 óra (közép-európai idő szerint).
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR online felületén, mely elérhető: a https://nir.bgazrt.hu oldalon.
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUM:
A Korm. rendelet az egyszerűsített elszámolási lehetőséget a Bethlen Gábor Alap Nemzetpolitikai célú támogatások előirányzata terhére nyújtott támogatások (a továbbiakban: külhoni támogatások) meghatározott Kedvezményezettjei részére is biztosítja.
Az érintett külhoni támogatások/Kedvezményezettek köréről, illetve az egyszerűsített elszámolási lehetőséggel kapcsolatos teendőkről az alábbi tájékoztató ad részletes iránymutatást.
2024. évi Együttműködő Nemzet Program elszámolásához útmutató:
A külhoni támogatások Korm. rendelet szerinti egyszerűsített elszámolásához szükséges dokumentum (nyilatkozat) sablon:
2024-es pályázatok esetén
2023-as pályázatok esetén
2019-2022-es pályázatok esetén
Emlékeztetőül a két iroda címe: |
|
Kolozsvári iroda: BGA Pro Transilvania srl. 400750 Cluj, OP. 1, CP . 423 tel: +40 729 094 985, +40 364 730 254 palyazat@bgazrt.ro Ügyfélszolgálat ideje: Hétfő-csütörtök: 9:00 - 13:00 Péntek: nincs ügyfélfogadás |
Székelyudvarhelyi iroda: BGA Pro Transilvania srl. 535600 Odorheiu Secuiesc P-ta Márton Áron, nr. 6 tel: +40 372 901 692, +40 721 338 110 udvarhely@bgazrt.ro Ügyfélszolgálat ideje: Hétfő-csütörtök: 9:00 - 13:00 Péntek: nincs ügyfélfogadás |
Bizonylat hozzárendelése:
Bizonylatok rögzítése:
Fel nem használt támogatás:
Hiánypótlás beadása:
Korábban hozzárendelt bizonylat valamely adatának javítása:
Az alábbi videóval segítséget kívánunk nyújtani arról, hogy miként kell elektronikusan benyújtani a támogatások elszámolását a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerben.