PÁLYÁZATI  FELHÍVÁS


A BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ Zrt. (a továbbiakban: BGA Zrt.) - a BGA Pro Transilvania Kft. közreműködésével - meghívásos pályázatot hirdet az alábbi témakörökben.

1. A pályázat célja:
A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban BGA tv.) és a végrehajtását szabályozó 367/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet alapján jelen pályázat célja a Romániában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.
A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására kíván ösztönözni, e célokat tükröző pályázatok támogatásával.

2. A pályázati felhívás tárgya:
Romániai illetőségű, a határon túli magyar közösségfejlesztésben, a magyar anyanyelvű kultúra értékeinek megőrzésében és átadásában szerepet vállaló intézmények működésének és programjainak támogatása a pályázati felhívás mellékletei szerint.

A pályázatra meghívottak:
2.1 Jelentős szakmai és kulturális intézmények működési költségének támogatására az 1. sz. mellékletben feltüntetett intézmények
2.2 Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programjának megvalósítására a 2. sz. mellékletben feltüntetett intézmények
2.3 Kulturális és tudományos médiatámogatási program megvalósítására a 3. sz. mellékletben feltüntetett intézmények
2.4 Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programjának megvalósítására a 4. sz. mellékletben feltüntetett intézmények
2.5 Szórványkollégiumi programok megvalósítására az 5. sz. mellékletben feltüntetett intézmények

Jelen pályázati felhívásban csak a mellékletekben felsorolt szervezetek nyújthatnak be pályázatot.

3. Támogatható kiadások:
3.1 Dologi kiadások: anyagköltség, karbantartási költség, üzemeltetési kiadások, bérleti díj (ingatlan, eszközbérlet), reklám kiadások, reprezentációs kiadások, rendezvények kiadásai, szolgáltatások (eseti megbízás, szakértői szolgáltatás, közüzemi szolgáltatás, kommunikációs szolgáltatás, takarítás, őrzés), egyéb szolgáltatások (banki, hatósági, eljárási).
3.2 Személyi kiadások: bruttó bérek, bruttó megbízási díj, egyéb személyi juttatás, járulékok
3.3 Felhalmozási kiadások: beruházás, felújítás

4. Nem elszámolható költségek köre:
4.1 Egyéb személyi juttatások közül: felmondás, végkielégítés
4.2 Ingatlan- és gépjármű vásárlás
4.3 Jövedéki termékek költségei
4.4 Késedelmi kamat
4.5 Bírságok kifizetése

5. A pályázók köre:
A 2. pontban felsorolt meghívottak, figyelemmel a BGA tv. 1 §-ában foglaltakra.

6. A támogatásnyújtás kizáró feltétele, nem részesülhet támogatásban:
6.1 azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést - nekik felróható okból - maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségének nem tett eleget), vagy amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségének nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,
6.2 akinek az Alappal szemben lejárt fizetési kötelezettsége áll fenn, illetve lejárt határidejű – nem teljesített – elszámolási kötelezettsége áll fenn
6.3 azok az intézmények, szervezetek, amelyeknek lejárt köztartozása van,
6.4 azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási eljárás van folyamatban
6.5 azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be - a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül - vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.2-6.4. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll.

7. Igényelhető támogatás:
7.1 600.000 Ft – 5.000.000 Ft közötti összeg az 1. számú mellékletben felsorolt intézmények   esetében. A teljes támogatási keretösszeg 67 900 000 Ft, melyet a Bethlen Gábor Alap 2014. évi költségvetése „Nemzeti jelentőségű intézmények támogatása” előirányzat terhére biztosítunk.
7.2 1.000.000 Ft – 2.500.000 Ft közötti összeg a 2. számú mellékletben felsorolt intézmények esetében. A teljes támogatási keretösszeg 50 400 000 Ft, melyet a Bethlen Gábor Alap 2014. évi költségvetése „Nemzeti jelentőségű intézmények támogatása” előirányzat terhére biztosítunk
7.3 1.000.000 Ft – 3.000.000 Ft közötti összeg a 3. számú mellékletben felsorolt intézmények esetében. A teljes támogatási keretösszeg 18 000 000 Ft, melyet a Bethlen Gábor Alap 2014. évi költségvetése „Nemzeti jelentőségű intézmények támogatása” előirányzat terhére biztosítunk
7.4 600.000 Ft – 5.000.000 Ft közötti összeg a 4. számú mellékletben felsorolt intézmények esetében. A teljes támogatási keretösszeg 21 700 000 Ft, melyet a Bethlen Gábor Alap 2014. évi költségvetése „Nemzeti jelentőségű intézmények támogatása” előirányzat terhére biztosítunk
7.5 300.000 Ft – 3.000.000 Ft közötti összeg az 5. számú mellékletben felsorolt intézmények esetében. A teljes támogatási keretösszeg 38 900 000 Ft, melyet a Bethlen Gábor Alap 2014. évi költségvetése „Nemzeti jelentőségű intézmények támogatása” előirányzat terhére biztosítunk
7.6 A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, melyet egyösszegben vagy részletekben folyósít a támogató.
7.7 A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész biztosítását, de amennyiben rendelkezik a pályázó a program megvalósításához saját forrással, úgy ezt megjelölni szükséges.

8. A pályázat megvalósítási paraméterei:
8.1 Megvalósítási időszak: 2014. március 1. – 2015. február 28.
8.2 A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2014. március 17.
8.3 Benyújtási határidő: 2014. április 8. (postabélyegző dátuma)
8.4 Elszámolási határidő: a támogatott program megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2015. március 30.

9. A pályázat benyújtásának módja:
9.1 A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. erdélyi megbízottjának (BGA Pro Transilvania kft.) honlapján (www.bgazrt.ro) található adatközlő lap pontos kitöltése
9.2 Az adatközlő lap kinyomtatása, aláírása, bélyegzése
9.3 A kinyomtatott adatközlő lap és a kötelező mellékletek (10. pontban felsorolt) postázása a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. erdélyi megbízottjának (BGA Pro Transilvania kft.) címére (400750 Cluj, OP. 1., CP. 423.
9.4 A pályázatot a mellékletekkel együtt egy eredeti példányban kérjük postázni.

10. A pályázat benyújtásához szükséges adatok, csatolandó dokumentumok, egyéb formai követelményei:
10.1 Kitöltött adatközlő lap (elérhető: www.bgazrt.ro)
10.2 A pályázat tárgyát képező tevékenység, program szakmai összefoglalója (szakmai projektterv) (űrlap elérhető a www.bgazrt.ro honlapon)
10.3 Költségterv, amely elérhető a www.bgazrt.ro honlapon
10.4 A Támogatott 30 napnál nem régebbi, eredeti hatósági igazolása a szervezet létezéséről (működési igazolás), magyar nyelvű fordítással.
10.5 Nyilatkozat működésről, pénzügyi felhasználásról és más szervezetnél betöltött vezető tisztségről amely elérhető a www.bgazrt.ro honlapon.
10.6 Ingatlannal kapcsolatos okmányok, amennyiben a költségtervben támogatott tételként jelenik meg a Beruházás/Felújítás, egy hónapnál nem régebbi tulajdoni lap/telekkönyvi kivonat, valamint a beruházást kiegészítő egyéb dokumentációs anyag.
10.7 Az adatközlő lapot, a részletes szakmai projekttervet, a költségtervet és a mellékleteket elektronikus formában (CD/DVD) is kérjük mellékelni.
10.8 Nyilatkozat a BGA-hoz korábban benyújtott Alapszabályról/Alapító okiratról, Pénzforgalmi számlaszámról, Aláírási címpéldányról azon pályázók részére, akik az Alap támogatásában részesültek a 2011-2013. évben és a felsorolt dokumentumokat korábban benyújtották.

Amennyiben 2011-2013. év között nem részesült támogatásban kérjük benyújtani:
  • Alapszabály/Alapító Okirat
  • Támogatott eredeti pénzügyi számlaszám-igazolása, amely tartalmazza a bankszámlával kapcsolatos azonosító adatokat (banki igazolás)
  • A Támogatott 30 napnál nem régebbi eredeti vagy közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott aláírási címpéldányának vagy banki aláírás bejelentő karton bank által hitelesített másolata vagy ügyvéd által cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban való közreműködés során ellenjegyzett aláírás-mintája, és annak magyar nyelvű fordítása

11. A pályázat érvénytelen, ha:
11.1 a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
11.2 a pályázatot a benyújtási határidőn túl nyújtották be;
11.3 a pályázó a kötelezően benyújtandó mellékleteket nem csatolta;
11.4 a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg;
11.5 a pályázó határidőre nem tett eleget a hiánypótlási felszólításnak;
11.6 a pályázóra a pályázati felhívás 6. pontjában, vagy a „2014. évi Pályázati és elszámolási útmutató a meghívásos pályázatok kezeléséhez” (továbbiakban: Útmutató) című dokumentumban szereplő kizáró okok valamelyike érvényes;

12. A pályázatok elbírálásának szempontjai:
Az Alapkezelő az alábbi szempontrendszer alapján dolgozza fel a beérkezett pályázatokat:

  • A pályázatban foglaltak megfelelnek a pályázati felhívás alapvető célkitűzésének, a határon túli magyar közösségek magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését, értékőrző és közösségfejlesztő tevékenységének támogatását szolgálja
  • A pályázott projekt országos, vagy regionális, vagy helyi jelentőségű
  • A pályázat kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei között követhető tartalmi összefüggés van.
  • A szöveges indoklás alátámasztja a részletes költség táblázatban tervezett összegeket
  • A tervezett kiadási költségsorok a projekt megvalósításához indokoltak és összhangban vannak a vállalt szakmai feladatokkal.

13. Hiánypótlás:
Hiányosan és/vagy nem megfelelően kitöltött, de minden mellékletet tartalmazó pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló értesítés kézbesítésétől számított legfeljebb 15 naptári nap áll rendelkezésre.

14. Döntés:
A pályázatok támogatásáról a Bethlen Gábor Alapról szóló hatályos jogszabályokban meghatározottak szerint születik döntés.
A döntés-előkészítés alapján a pályázatokról a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottság dönt. A pályázatok elbírálásáról a pályázók a Bizottság döntését követő 30 napon belül elektronikus levél formájában értesítést kapnak.
A pályázat kiírója a pályázattal kapcsolatos döntését nem indokolja, és azzal szemben jogorvoslatnak helye nincs.

15. Szerződéskötés:
A nyertes pályázókkal az Alapkezelő támogatási szerződést köt. A költségvetési támogatás felhasználásának és a szerződéskötésnek a feltételeit, illetve dokumentumait az Útmutató tartalmazza. Amennyiben a pályázat eredményéről szóló értesítésben meghatározott határidőig a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok közül bármelyik nem érkezik be a pályázat kiírójához vagy nem felel meg az Útmutatóban meghatározott követelményeknek, úgy a szerződéskötési ajánlat hatályát veszti.

16. A támogatási szerződés megszegésének következményei:
16.1 Amennyiben a támogatott a támogatási összeget a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatással kapcsolatos fontos kötelezettségét nem teljesíti, a támogató jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni.
16.2 A támogatott szerződésszegése esetén köteles a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni. A jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a támogatott az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 53 § (3) bekezdésében meghatározott ügyleti, késedelem esetén késedelmi kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni.  Az Alapkezelő a teljesítés érdekében a szerződéskötés feltételeként pénzkövetelési biztosítékot határozhat meg.

17. A pályázati csomag elemei:
17.1. Beküldendő dokumentáció: adatközlő lap, mellékletek, valamint a CD/DVD
17.2. Tájékoztató dokumentáció: pályázati felhívás, Útmutató

A pályázati csomag elemei letölthetőek a www.bgazrt.hu és www.bgazrt.ro honlapról.

18. A pályázatokra vonatkozó speciális szabályok:
Felhívjuk a pályázók szíves figyelmét, hogy amennyiben a 2.1., 2.2. és 2.3. pályázati célokra nyújtandó támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül, támogatása kulturális célú támogatás vagy csekély összegű (de minimis) támogatás formájában kerül megítélésre.

Kulturális célú támogatás: A határon túli magyar kultúra támogatására kulturális célú támogatás a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II. 15.) Korm. rendelet 4. § h) pontja alapján nyújtható, az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával meghosszabbított N 357/2007. számú bizottsági határozat szabályainak megfelelően. Az audiovizuális ágazatban működő vállalkozások számára nem nyújtható támogatás az SA.34.770 (2012/N-2) számú bizottsági határozat alapján.

Csekély összegű (de minimis) támogatás: Csekély összegű támogatást az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkelyének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 379. 2006.12.28. 5.o.) (a továbbiakban 1998/2006/EK bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Egy vállalkozásnak bármely forrásból csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt támogatás támogatástartalma – három pénzügyi év vonatkozásában – nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, a közúti szállítási ágazat esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget. Minden egyes új csekély összegű (de minimis) támogatás odaítélésekor az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt de minimis támogatás teljes összegét kell figyelembe venni. A csekély összegű (de minimis) támogatás ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nem halmozható állami támogatással, amennyiben az így halmozott összeg esetében a támogatási intenzitás meghaladná a Bizottság 800/2008/EK általános csoportmentességi  rendeletében vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott mértéket. A támogatás odaítélését megelőzően a pályázó írásos vagy elektronikus formában készített nyilatkozatot köteles eljuttatni a támogató részére a vállalkozás által a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű (de minimis) támogatásról.
A kedvezményezettnek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őriznie, és a támogató ilyen irányú felhívása esetén köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 107. cikkének (1) bekezdése értelmében – a Szerződések más rendelkezése hiányában – a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételeknek (állami forrás, szelektivitás, előny a kedvezményezett vállalkozásnak minősül, tagállamok közti kereskedelem érintettsége, valamint a verseny torzulása vagy ennek veszélye) egyszerre kell teljesülniük ahhoz, hogy az uniós állami támogatási szabályokat alkalmazni kelljen.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt egyedi vizsgálattal az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmezése szerint a pályázatot állami vagy nem állami támogatásnak minősítheti.

19. Adatvédelmi hozzájárulás
A pályázat beadásával a pályázó vállalja, hogy hozzájárul adatainak és a döntés tartalmának a Bethlen Gábor Alap internetes honlapján való nyilvános közzétételhez, valamint a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott támogatások központi nyilvántartásáról szóló 233/2005. (X.19.) Korm. rendelet alapján létrehozott nyilvántartási rendszer kezelőjének történő továbbításához.

1. számú melléklet: Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja

    1. Diakónia Keresztyén Alapítvány
    2. Transylvania Rescue Team/Erdély Mentőcsoport
    3. Erdélyi Kárpát Egyesület
    4. Gondviselés Segélyszervezet
    5. Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
    6. Jakabffy Elemér Alapítvány
    7. Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság
    8. Kriterion Könyvkiadó (Kriterion Közművelődési Alapítvány)
    9. Lasarus Alapítvány
    10. Partiumi Magyar Művelődési Céh (Partipatio Alapítvány)
    11. Pósta Béla Egyesület
    12. Erdélyi Magyar Filmszövetség
    13. Romániai Magyar Kézműves Céh (Erdélyi Kézmíves Céh)
    14. Romániai Magyar Zenetársaság
    15. Pusztinai Házért Egyesület
    16. Szeret Klézse Alapítvány
    17. Teleki Téka Alapítvány
    18. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány
    19. Erdélyi Magyar Adatbank Egyesület
    20. Kolozsvár Társaság
    21. Romániai Magyar Dalos Szövetség
    22. Romániai Magyar Gazdák Egyesülete
    23. Romániai Magyar Néptánc Egyesület
    24. András Alapítvány
    25. Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet
    26. Kolozsvári Magyar Diákszövetség
    27. Magyar Ifjúsági Tanács
    28. Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület
    29. Tranzit Alapítvány
    30. Barabás Miklós Céh
    31. Erdélyi Magyar Írók Ligája
    32. Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság
    33. Romániai Magyar Közgazdász Társaság
    34. Romániai Falugondnokságok Szövetsége
    35. Kriza János Néprajzi Társaság
    36. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége  (Szabó T. Attila Nyelvi Intézet)
    37. Anyanyelvápolók Országos Szövetsége
    38. Marianum Egyesület
    39. Csángó Néprajzi Múzeum (Pro Museum Egyesület)
    40. Csillagocska Alapítvány, Nagyvárad
    41. Udvarhelyi Fiatal Fórum
    42. Szent László Egyesület Nagyvárad
    43. Marosvásárhelyért Egyesület
    44. Áldás Népesség Társaság

2. számú melléklet: Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
    1. Aradi Kamaraszínház (Aradi Kamaraszínház Egyesület)
    2. Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár
    3. Csíki Játékszín - Csíkszereda Önkormányzat Színháza
    4. Figura Stúdió (Figura Társaság), Gyergyószentmiklós
    5. Kiss Stúdió (Kiss Stúdió Alapítvány), Nagyvárad
    6. Kolozsvári Állami Magyar Színház
    7. Kolozsvári Állami Magyar Opera (Kolozsvári Operabarátok Köre)
    8. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház - Tompa Miklós Társulat
    9. Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem -  Színházművészeti Kar
    10. Nagyváradi Állami Színház (Szigligeti Színház)
    11. Szatmárnémeti Északi Színház - Harag György Társulat (Proscenium Alapítvány)
    12. Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
    13. Tomcsa Sándor Színház (Pro Theatrum Alapítvány), Székelyudvarhely
    14. Yorik Stúdió (Yorick Kulturális Egyesület), Marosvásárhely
    15. Városi Színház (Vigadó Kulturális Alapítvány), Kézdivásárhely
    16. Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely
    17. Puck Bábszínház, Kolozsvár
    18. Brighella Bábszínház (Proscenium Alapítvány), Szatmárnémeti
    19. Matyi Műhely Bábszínház (M.M. Pódium Kulturális Egyesület), Nagyvárad
    20. Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíkszereda
    21. Háromszék Táncegyüttes, Sepsiszentgyörgy
    22. Udvarhely Néptáncműhely, Székelyudvarhely
    23. Maros Művészegyüttes (Folk Dancing and Musik Egyesület), Marosvásárhely
    24. Nagyvárad Táncegyüttes (Szigligeti Színház), Nagyvárad
    25. Lilliput Bábszínház (Szigligeti Színház), Nagyvárad
    26. M-Stúdió (Moira Kulturális és Ifjúsági Egyesület), Sepsiszentgyörgy
    27. Csűrszínház Egyesület (Mikházi Csűrszínház Társaság), Mikháza
    28. Szentegyházi Gyermekfilharmónia Alapítvány

3. számú melléklet: Kulturális és tudományos médiatámogatási program
  1. Magyar Kisebbség (Jakabffy Elemér Alapítvány)
  2. Székelyföld folyóirat (Székelyföld Alapítvány)
  3. Napsugár gyermeklap (Napsugár Alapítvány)
  4. Erdélyi Művészet (Veres Péter Családi Vállalkozás)
  5. Helikon (Helikon Kulturális Egyesület)
  6. Korunk (Korunk Baráti Társaság)
  7. Látó (Aranka György Alapítvány)
  8. Művelődés (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület)
  9. Filmtett (Filmtett Egyesület)
  10. Matlap (Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság)
  11. Kellék (Pro Philosophia Alapítvány)
  12. Többlet (Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság)
  13. Játéktér (Játéktér Egyesület)

4. számú melléklet: Felőoktatási háttérintézmények támogatási programja
  1. Apáthy István Egyesület (BBTE Biológiai és Ökológiai Intézet)
  2. Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság (BBTE, Magyar Földrajzi Intézet)
  3. Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány (BBTE, Művészettörténeti Intézet)
  4. Farkas Gyula Alapítvány a Matematikáért és Informatikáért (BBTE, Magyar Matematika és Informatika Intézet)
  5. Medea Egyesület (BBTE, Mózgókép és Média Intézet)
  6. POLITEIA Egyesület (BBTE, Politikatudományi Intézet)
  7. Pro Oeconomica Egyesület (BBTE, Magyar Közgazdaság- és gazdálkodástudományi Intézet)
  8. Pro Philosophia Alapítvány (BBTE, Magyar Filozófiai Intézet)
  9. Bolyai Társaság, Kolozsvár
  10. Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet
  11. Marosvásárhelyi Tanító- és Kántorképző (Vártemplomi Református Egyházközség)
  12. Pro Universitate Partium Alapítvány
  13. Iskola Alapítvány (egyetemi oktatók kedvezményes bérlakástámogatási programja)

5. számú melléklet: Szórványkollégiumi programok
  1. Bartók Béla Szórványkollégium (Bartók Béla Alapítvány), Temesvár
  2. Bethlen Gábor Kollégium (Bethlen Gábor Alapítvány), Nagyenyed
  3. Gaudeamus Szórványkollégium (Gaudeamus Alapítvány), Segesvár
  4. Református Kollégium (Kőhalmi Református Egyházközség), Kőhalom
  5. Wesselényi Szórványkollégium (Zilahi Református Kollégium Baráti Társasága),Zilah
  6. Téglás Gábor Szórványkollégium (Téglás Gábor Elméleti Líceum), Déva
  7. Ady Endre Szórványkollégium (Ady Endre Kulturális Egyesület), Kalotaszentkirály
  8. Árvácska Gyermekotthon (Vízaknai Református Egyházközség), Vízakna
  9. Szebeni Református Kollégium (Nagyszebeni Református Egyházközség)
  10. Gróf Majláth Gusztáv Károly Alapítvány, Gyulafehérvár
  11. Bethesda Gyermekotthon (Zsoboki Református Egyházközség), Zsobok
  12. Szivárvány Alapítvány, Magyarfülpös
  13. Alma Mater Alapítvány, Arad
  14. Szent Anna Gyermekotthon (Possibilitas Egyesület), Vice
  15. Szent István Ház (Possibilitas Egyesület), Vice
  16. Petrozsényi Szórványkollégium (Szent Ferenc Alapítvány)
  17. Bonaventúra Szórványkollégium (Bonaventúra Társulás), Dés
  18. Szamosardói Szórványkollégium (Szamosardói Kós Károly Általános Iskola)
  19. Ady Endre Kollégium (Ady Endre Elméleti Líceum), Bukarest
  20. Besztercei Szórványkollégium (Besztercei Református Egyházközség )
  21. János Zsigmond Unitárius Kollégium (Pro János Zsigmond Szövetség), Kolozsvár
  22. Németh László Kollégium (Schola Parentis Egyesület ), Nagybánya
  23. Református Kollégium (Szabó Dezső Egyesület) Kolozsvár
  24. Szecselevárosi Szórványkollégium (Barcasági Csángó Alapítvány)
  25. Csibész Ifjúsági Egyesület, Csíkszereda
  26. Mustármag-Kairos Egyesület, Marosvásárhely
  27. Bethlen Miklós Egyesület, Bethlenszentmiklós
  28. Pro Schola Mediensis Alapítvány, Medgyes
  29. Teodidaktos Humanitárius Alapítvány, Kolozsvár
  30. Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája, Kolozsvár

Belépés a NIR-be:

Fenntartó: